Fogás: köret, Alkalom: karácsony, Elkészítési idő: 120 perc, Nehézségi szint: könnyű
|
|
|
|
|
|
Elkészítés:
|
A megszokott céklasaláta kicsit különlegesebb módon. Hidegtálakhoz, karácsonyra, szilveszterre, vagy a húsvéti sonka kísérőjeként az ünnepi asztalon is megállja a helyét. Pirítóssal önálló fogás is lehet.
A céklákat alaposan megmossuk, egyenként alufóliába burkoljuk és tűzálló tálba tesszük.
200 fokon addig sütjük őket, amíg meg nem puhulnak. 30-40 perc után hústűvel vagy késsel ellenőrizhetjük, hogy elég puha-e már. Hagyjuk teljesen kihűlni, majd a fóliát leszedve meghámozzuk és fél centi vastag szeletekre vágjuk. 6 apró virágformát szúrunk ki a szeletekből és félretesszük a díszítéshez. A többi céklát kisebb kockára vágjuk, tálba tesszük.
A csemegeuborkákat és a meghámozott almákat is hasonló méretű darabokra aprítjuk,
a céklához keverjük. Meglocsoljuk a citrom levével, sózzuk, borsozzuk.
A majonézt és a tejfölt elvegyítjük és összeforgatjuk a salátával. Megkóstoljuk és pikánsra ízesítjük, hiszen a zselatinos folyadék hígítani fogja még, így gyengíti az ízét.
A zselatint kis lábosba szórjuk, ráöntjük a vizet, pár percig hagyjuk duzzadni. Szögletes dobozformát kibélelünk folpackkal úgy, hogy túlnyúljon az oldalán körben. A zselatint kis lángon kevergetve feloldjuk, a tűzről levéve hozzáadunk 3 evőkanálnyi salátát, majd az egészhez vegyítjük. Alaposan összekeverjük és a dobozba öntjük, elegyengetjük. Legalább 8 órára hűtőbe tesszük. Ezután hosszúkás tálra borítjuk, lehúzzuk a folpackot róla.
Tetejére apróra vágott petrezselyemzöldet teszünk.
A vajat vagy a sajtkrémet csipet sóval habosra keverjük, csillagcsöves habzsákba szedjük és 6 rózsát nyomunk a saláta tetejére.
Mindegyikbe céklavirágot és apró petrezselyemlevelet teszünk.
|
|
|
Megjegyzés / tipp:
|
A céklát mindig süssük, és ne főzzük, mert sütve megmarad a teljes íze, finom édes lesz!
|
|
|
|
1 komment
|
10 ember kedveli
|
lilagondolatok
2014.12.05 11:27
|
|
|
|
Néhányan, akik kedvelik ezt a receptet: |
        
|
|
|
frenco69 |
2015.01.06. 14:35 (#1) |
|
 |
Már -már kezdem azt hinni kedves "lila",hogy magában egy kis szakács rejtőzik! Nagyon ügyes! |
| |
|
|
|
sült céklából, megszokott céklasaláta, húsvéti sonka, ünnepi asztalon, céklákat alaposan, fóliát leszedve, többi céklát, meghámozott almákat, céklához keverjük, citrom levével, tejfölt elvegyítjük, zselatinos folyadék, oldalán körben, tűzről levéve, egészhez vegyítjük, dobozba öntjük, folpackot róla, vajat vagy, sajtkrémet csipet, saláta tetejére, céklát mindig, csemegeuborkákat, petrezselyemzöld, ellenőrizhetjük, összeforgatjuk, különlegesebb, Hidegtálakhoz, összekeverjük, szilveszterre, csillagcsöves, csemegeuborka, elegyengetjük, Megkóstoljuk, céklavirágot, félretesszük, kísérőjeként, Meglocsoljuk, karácsonyra, meghámozzuk, Mindegyikbe, céklasaláta, dobozformát, díszítéshez, díszítéshez, szeletekből, elvegyítjük, meghámozott, cékla, ecetes csemegeuborka, nagyobb savanykás alma, majonéz, tejföl, bors, citrom leve, zselatin, díszítéshez, vagy natúr krémsajt, csokor petrezselyemzöld,
|
|
|
|
|