Fogás: főétel, Alkalom: vasárnapi ebéd, Elkészítési idő: 60 perc, Nehézségi szint: közepes
|
|
|
|
|
|
Elkészítés:
|
Egy-két nappal korábban:
A csirkemelleket megmossuk, és szeletekre vágjuk.
Az 1 dl olajból, a mustáról, ketchupból, sóból, 1/2 mk chiliből, flekken fűszerből és a frissen zúzott fokhagymából pácot keverünk, és a húst alaposan beleforgatjuk, hogy mindenhol átjárja.
Hűtőbe tesszük lefedve, és hagyjuk összeérni.
A fogyasztás napján:
A brokkolit (én fagyasztottból készítettem) átmossuk, és az evőkanálnyi olajon, pici 7ízű sóval vagy ételízesítővel és 1/2 mk chilivel meghintve megpároljuk. Körülbelül fél óra, nem szabad nagyon elpuhulnia és kifakulnia!
Ha kész a brokkoli, félretesszük.
A hagymákat megpucoljuk, és vékony karikákra vagy félkarikákra vágjuk.
A csirkeszeleteket (tetszés és szükség szerint ahányat frissen akarunk megenni) egy serpenyőben elhelyezzük úgy, hogy alá is szórunk egy kis hagymát, és rá is teszünk.
Nagy lánggal indítva fedő nélkül felforrósítjuk, és mikor már jól serceg, kicsit lejjebb vesszük a lángot, és lefedjük pár percre. Közben lehet átforgatni csipesszel, alányúlni, a hagymát megkeverni.
Mikor már majdnem kész, levesszük a fedőt, és nagy lángon mindkét oldalát megpirítjuk a húsnak a hagymával együtt. Nem baj, ha a hagyma kicsit karamellizálódottra ég, attól kap isteni ízt!
|
|
|
Megjegyzés / tipp:
|
Frissen, azonnal tálaljuk a még meleg brokkolival.
|
|
|
|
0 komment
|
3 ember kedveli
|
fordgtr
2013.01.17 11:28
|
|
|
|
Néhányan, akik kedvelik ezt a receptet: |
 
|
|
|
Sajnos ehhez a recepthez még nem érkezett komment! Írja meg a recept első kommentjét! |
|
|
|
csirkemelleket megmossuk, frissen zúzott, húst alaposan, fogyasztás napján, evőkanálnyi olajon, hagymákat megpucoljuk, serpenyőben elhelyezzük, hagymát megkeverni, hagymával együtt, hagyma kicsit, csirkeszeleteket, ételízesítővel, csirkemelleket, fagyasztottból, felforrósítjuk, csirkeflekken, beleforgatjuk, fűszerkeverék, félretesszük, fokhagymából, szőlőmagolaj, félkarikákra, salátahagyma, megpucoljuk, evőkanálnyi, ételízesítő, készítettem, megpirítjuk, serpenyőben, brokkolival, brokkolival, megpároljuk, elhelyezzük, fogyasztás, csipesszel, átforgatni, nagy csirkemell filé, tasak flekken fűszerkeverék, csapott, 7ízű vagy ételízesítő, chilipor, mustár, ketchup, gerezd fokhagyma, gerezd fokhagyma, salátahagyma fehér édes,
|
|
|
|
|