Fogás: előétel, Alkalom: születésnap, Elkészítési idő: 120 perc, Nehézségi szint: közepes
|
|
|
|
|
|
Elkészítés:
|
Először a tészta alapanyagait (a tojás kivételével, mivel az a sütés előtti lekenéshez való) összekeverjük, kézzel jól kidolgozzuk, és az így kapott kenyértésztát meleg, de nem forró helyen, lefedve kelni hagyjuk 1-1,5 órán keresztül.
Ezalatt a szalonnát apró kockákra vágjuk és egy nagyobb lábasban kiolvasztjuk, majd hozzáadjuk a szintén felaprózott hagymát és azt is aranybarnára pirítjuk. Ekkor kerül a lábasba a nagylyukú darálón ledarált vaddisznó lapocka, amit sóval és borssal meghintve a zsírjára pirítunk.
Ha mindezzel megvagyunk, beletesszük az apróra vágott paradicsomot, és tovább ízesítjük a zúzott fokhagymával illetve a szárított és megtört zöldfűszerekkel, valamint a gombaporral, és/vagy szarvasgombás olajjal. Néhány perc múlva levesszük a tűzről és elkeverjük benne a tejfölt, majd hagyjuk kissé kihűlni.
A kenyértésztát, ha megkelt, lisztezett deszkán 3 részre osztjuk és mindegyuk részt kb. ceruza vastagságúra nyújtjuk ki. Az egyes lapokat megtöltjük a fűszeres vaddisznóhússal, felgöngyöljük, és tojással megkenve, előmelegített sütőben aranysárgára sütjük.
|
|
|
Megjegyzés / tipp:
|
Melegen és hidegen egyaránt finom borkorcsolya, de reggelire, vagy uzsonnára is bátran kínálhatjuk. Tokaji bort kínáljunk hozzá.
|
|
|
|
0 komment
|
6 ember kedveli
|
szelidszeder
2012.02.10 17:33
|
|
|
|
Néhányan, akik kedvelik ezt a receptet: |
    
|
|
|
Sajnos ehhez a recepthez még nem érkezett komment! Írja meg a recept első kommentjét! |
|
|
|
tészta alapanyagait, tojás kivételével, szalonnát apró, nagyobb lábasban, szintén felaprózott, nagylyukú darálón, zsírjára pirítunk, apróra vágott, zúzott fokhagymával, egyes lapokat, fűszeres vaddisznóhússal, zöldfűszerekkel, vaddisznóhússal, Kenyértésztában, felgöngyöljük, kenyértésztát, összekeverjük, kenyértésztát, előmelegített, szarvasgombás, szarvasgombás, kiolvasztjuk, vastagságúra, paradicsomot, aranysárgára, alapanyagait, borkorcsolya, aranybarnára, fokhagymával, kínálhatjuk, felaprózott, kidolgozzuk, kivételével, beletesszük, gombaporral, lisztezett, bazsalikom, vaddisznó lapocka, füstölt szalonna, hagyma, gerezd fokhagyma, tejföl, tésztához, liszt, olaj, szárított élesztő, cukor, tojás,
|
|
|
|
|