Fogás: főétel, Alkalom: hétköznapi, Elkészítési idő: 60 perc, Nehézségi szint: közepes
|
|
|
|
|
|
Elkészítés:
|
A hortobágyi slambuc bográcsban úgy készül, hogy a kockára vágott füstölt szalonnát lepirítjuk.
Ha szeretnénk, kiszedhetjük belőle, de a bográcsban is hagyhatjuk.
Beletesszük az apróra vágott vöröshagymát és összesütjük.
A kockára vágott krumplit beletesszük, hozzáadjuk a paprikát (ha szeretnénk, akkor a csípőset is ekkor tesszük bele) jól összekeverjük, majd felöntjük vízzel.
Ha már felfőtt a víz, hozzáadjuk a sót és a borsot.
Amikor a krumpli félig megfőtt, hozzátesszük az összetört lebbencstésztát,
És annyi vízzel felöntjük, hogy ellepje a tésztát 2-3 centi magasan.
Ha már zsírjára lesült, a bográcsot konyharuhával megfogva úgy forgatom, hogy a slambuc egy nagy egész gombóccá formálódjon.
Ha túl sűrű és száraz, még egy kevés vizet lehet adni hozzá.
Hagyni kell pirosra sülni az alját a slambucnak, és úgy kell forgatni, hogy az kerüljön felülre.
Fakanállal ne nyúljunk bele!
Úgy tartják, harminckétszer kell megforgatni a bográcsot, akkor lesz tökéletes a slambuc, persze sokszor ennyi nem elég.
|
|
|
Megjegyzés / tipp:
|
Könnyű elkészítési módhoz sorolják, pedig igazi férfimunka a forgatása a tűz felett!
|
|
|
|
0 komment
|
17 ember kedveli
|
lilagondolatok
2016.04.15 15:38
|
|
|
|
Néhányan, akik kedvelik ezt a receptet: |
         
|
|
|
Sajnos ehhez a recepthez még nem érkezett komment! Írja meg a recept első kommentjét! |
|
|
|
hortobágyi slambuc, kockára vágott, apróra vágott, krumpli félig, összetört lebbencstésztát, bográcsot konyharuhával, nagy egész, kevés vizet, kerüljön felülre, lebbencstésztát, lebbencstészta, harminckétszer, konyharuhával, összekeverjük, hozzátesszük, pirospaprika, vöröshagymát, pirospaprika, kiszedhetjük, megforgatni, formálódjon, Beletesszük, elkészítési, beletesszük, vöröshagyma, összesütjük, hortobágyi, szeretnénk, lepirítjuk, szeretnénk, bográcsban, hagyhatjuk, Hortobágyi, bográcsban, hozzáadjuk, vöröshagyma, füstölt szalonna, zsír, kockára vágott krumpli, pirospaprika, lebbencstészta, bors,
|
|
|
|
|