Fogás: főétel, Alkalom: vasárnapi ebéd, Elkészítési idő: 90 perc, Nehézségi szint: könnyű
|
|
|
|
|
|
Elkészítés:
|
A cukkinit és a sajtot reszeljük le egy nagyobb lyukú reszelőn. A cukkinit enyhén sózzuk be, majd hagyjuk kicsit állni, míg levet enged. Ezután gyengéden nyomkodjuk ki belőle a vizet.
A vöröshagymát vágjuk fel apróra, majd egy evőkanál olívaolajon pároljuk üvegesre. Ezután hűtsük ki egészen, mielőtt a töltelékbe tennénk.
Négy tojást főzzünk keményre, majd tegyük félre.
Tegyük bele egy tálba a gyengéden kinyomkodott cukkinit, majd adjuk hozzá a kihűlt, előpárolt vöröshagymát és a reszelt sajtot. Nyomjuk bele a fokhagymagerezdeket, és ízlés szerint fűszerezzük. Ezután dolgozzuk alaposan össze, majd adjuk hozzá először a zsemlemorzsát, majd az egész tojásokat is.
Terítsünk le egy nagyobb darab fóliát, majd helyezzük rá egymásmellé a bacon szeleteket. Ezután az alsó szélétől kicsit beljebb, halmozzuk rá a cukkinis massza felét, és egyenletesen lapogassuk el. A massza közepére helyezzük rá a főtt tojásokat, majd fedjük be a maradék masszával.
Végül a fólia segítségével csavarjuk fel úgy, hogy a bacon teljesen befedje.
Egy tepsit béleljünk ki sütőpapírral, majd locsoljuk meg olívaolajjal. (Bármilyen olajjal meglocsolhatjuk)
Ezután óvatosan helyezzük rá a baconös-cukkinitekercset.
Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten süssük szép pirosra. A sütőből kivéve hagyjuk hűlni, majd éles késsel szeleteljük fel.
|
|
|
Megjegyzés / tipp:
|
Tálaláskor ízlés szerint salátával kínáljuk.
Könnyű, húsnélküli, és mégis finom étel!
|
|
|
|
0 komment
|
20 ember kedveli
|
lilagondolatok
2015.07.17 14:04
|
|
|
|
Néhányan, akik kedvelik ezt a receptet: |
         
|
|
|
Sajnos ehhez a recepthez még nem érkezett komment! Írja meg a recept első kommentjét! |
|
|
|
sajtot reszeljük, nagyobb lyukú, cukkinit enyhén, vöröshagymát vágjuk, evőkanál olívaolajon, töltelékbe tennénk, gyengéden kinyomkodott, reszelt sajtot, egész tojásokat, nagyobb darab, bacon szeleteket, alsó szélétől, cukkinis massza, massza közepére, főtt tojásokat, maradék masszával, fólia segítségével, bacon teljesen, tepsit béleljünk, sütőből kivéve, cukkinitekercset, meglocsolhatjuk, zsemlemorzsát, előmelegített, hőmérsékleten, szerecsendió, sütőpapírral, zsemlemorzsa, olívaolajjal, vöröshagymát, vöröshagymát, kinyomkodott, segítségével, egyenletesen, fűszerezzük, szeleteljük, ételízesítő, olívaolajon, egymásmellé, vöröshagyma, lapogassuk, szeleteket, töltelékbe, Tálaláskor, nyomkodjuk, húsnélküli, cukkini reszelve, zsemlemorzsa, gerezd fokhagyma, vöröshagyma, tojás, sajt, bacon dkg-os, ételízesítő, őrölt fehér bors, szerecsendió, főtt tojás, olívaolaj,
|
|
|
|
|
Scsí
|
0 komment
|
2 ember kedveli
|
|
|
|
|
|